Ez a Hont-Orbán interjú pontosan olyan, mint az ország. Kínos

Nincs kedvem írni arról, hogy Hont András interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel

Orbán Viktor mára nemcsak Magyarországot nőtte ki, és érzi szűknek, hanem az öltönyét is.
„A hétvége szenzációját nem az Angela Merkel szervezte EU-minicsúcs, nem is a török elnökválasztás, és még csak nem is a német fociválogatott feltámadása szolgáltatta, hanem az a Peter Pellegrini által közzétett fotó, amelyből kiderül, hogy Orbán Viktor mára nemcsak Magyarországot nőtte ki, és érzi szűknek a maga számára, hanem az öltönyét is. Vagyis arra az örvendetes állapotra utal, hogy a magyar kormányfő nem elégszik meg a hazai előadásokkal, tágasabb porondra vágyik, s ezt alátámasztandó két, esetleg három számmal kisebb zakót öltött magára, ezzel is mutatva azt a szűkösséget, azt a provincializmust, amit ma még (el)viselni kénytelen.
Azt azonban nem értem, hogy miért választott a zakóhoz két, esetleg három számmal nagyobb nadrágot. Hacsak nem arra akart utalni vele, hogy akad még, amit meghosszabbítana, nem csupán a felcsúti kisvasutat Bicskéig, sőt Lovasberényig. Ám ez már olyan szofisztikált jelentésárnyalat lenne, amit még a miniszterelnök stílustanácsadóiról sem feltételezünk. Maradjunk annyiban, hogy Orbán stylistjai nemcsak azt mutatták meg, hogyan lehet divatot diktálni Európának – sőt, az egész világnak –, de egyfajta nemzeti karaktert is adtak a miniszterelnök öltözékének a magyaros bő gatyával. Nem osztom azokat a véleményeket, melyek szerint a fotón Orbán »egy tőről metszett gengszterrappert« alakítana, aki a visegrádi rosszfiúkkal már a kitörése előtt megnyerte a nemzetközi rapháborút.
Hogy mi járhatott Szlovákia miniszterelnökének a fejében, amikor posztolta az ominózus, a csütörtöki V-4 találkozón (plusz Sebastian Kurz, Ausztria) készült képet, ugyancsak nem tudjuk. Feltételezéseink ugyan vannak, de ezek egyrészt annyira inkorrektek politikailag, hogy még Orbánra vonatkoztatva sem vállalhatóak, másrészt pedig súlyosan sértik a személyiségi jogokat. (Arról nem is beszélve, hogy mit kapnék a szerkesztőmtől, ha néhány nyomdafestéket nem tűrő kifejezést próbálnék meg becsempészni decens lapunkba.)”